85. IEC-közgyűlés

2021-ben az IEC közgyűlését október 3. és 7. között rendezték meg Dubaiban, az IEC történetében először hibrid módon. Tavaly a járvány miatt az IEC közgyűlésére csak online formában került sor, azonban idén a résztvevők hosszú szünet után ismét élőben is részt vehettek az izgalmas előadásokon és workshopokon, mellyel egy változatosabb, különlegesebb és innovatívabb eseményre tekinthetünk vissza. A rendezvény minden résztvevő számára lehetőséget kínált arra, hogy a helyszínen megtapasztalhassa azokat a fontos eseményeket és változásokat, amelyek megalapozzák a nemzetközi szabványosítás jövőbeli fejlődését.

Elnökválasztás

A közgyűlésen megválasztották az IEC új elnökét, Jo Copsot, aki 2023 januárjától Dr. Shu utódja lesz. Jo Cops az elmúlt években az IEC kincstárnoki tisztségét töltötte be, számos újítással bővítve az IEC gazdálkodási folyamatait.

Elnöki mandátumának három kulcsfontosságú célkitűzése: „Növekedés”, „Piac” és „Digitálizáció”.

Új szervezeti felépítés

A Tanács megvitatta és jóváhagyta az IEC szervezeti felépítésének módosítását. Az új rendszer megszünteti a „cikcakkhelyzetet”, és enyhíti a tagok által a jelenlegi irányításban tapasztalt összetettséget. Többek között egy új Üzleti Tanácsadó Bizottság jött létre a tanácsadói funkciók összevonása, valamint a hatékonyabb és átláthatóbb döntéshozatal érdekében.

Workshopok és foglalkozások új formában

A személyes események és díjátadások mellett a 2021-es IEC-közgyűlés minden résztvevője érdekes előadásokon és workshopokon vehetett részt. Az egész rendezvény hibrid felépítéséhez igazodva ezek a workshopok is ebben a teljesen új formátumban zajlottak – a fiatal és tapasztalt szabványszakértők élőben, a helyszínen és digitálisan is interakcióba léphettek egymással.

IEC Bootcamp hibrid formátumban

Az IEC Bootcamp egy IEC-szabványprojekt élő szimulációja, amelyben a szabványosítás iránt érdeklődők és a szabványszakértők megismerhetik a nemzetközi szabványosítási folyamat minden lépését, ideértve a különböző szituációkat, melyek a műszaki bizottságon belül felléphetnek, az észrevételeket egyeztető értekezleteket, konzultációkat, a stratégiai döntéshozatalt, az IEC-testületek együttműködési eszközeinek használatát.

Untitled photo

Ez az esemény hosszú ideje rendkívül népszerű és sikeres, idén 110-en vettek rajta részt, ebből 42-en a helyszínen, 68-an pedig távolról. A résztvevők egy nap alatt sikeresen megtanulhatták, hogyan működik a szabványosítás folyamata, hogyan lehet szabványt szövegezni és észrevételezni, valamint hogyan juthattak konszenzusra egy szakértői csapatban.

IEC Akadémia Nap

Az IEC Akadémia és Kapacitásépítés célja, hogy támogassa a nemzeti bizottságokat, az IEC regionális központjait és az IEC más részlegeit, hogy tudást, készségeket és lelkesedést építsenek ki az IEC közösségén belül és azon kívül.

Számos ország különböző bevált gyakorlata mellett mindenki egyetértett egy kulcsfontosságú eredményben: a világjárvány idején szemmel kell tartani a „társadalmi tőke” témáját. Ki kell térni arra a kérdésre, hogy milyen formátumokat lehet használni, mert a tapasztalatcserét nem csak online lehet megtenni. Még ha a digitális tapasztalatcsere előnyökkel is jár és élénk részvétel jellemzi, egy közösségnek képesnek kell lennie helyben találkozni és ötleteket cserélni. Ehhez megfelelő koncepciók és egy agilis, elfogadó közösségre van szükség, amely képes a digitális és analóg módszerek egyvelegét elfogadni.

Fontosabb ülések (SMB, CAB, CB)

Az egyenként kétnapos SMB- (Szabványosítási Igazgatóság) és CAB- (Megfelelőségértékelő Testület) üléseken élénk beszélgetések zajlottak, annak ellenére, hogy a résztvevők több mint fele online kapcsolódott.

A CB (Tanács) ülésén megvitatták és döntöttek a SMART szabványokról, a kockázati keretrendszerről és az IEC Alapítványi Projektekről, amelyek mindegyike elengedhetetlen az IEC jövőbeni munkájához és átláthatóságához az új kihívások és lehetőségek tekintetében.

Sikeres rendezés

Az IEC-közgyűlés első hibrid változata teljes sikert aratott. A házigazda Dubai nagy erőfeszítéseket tett a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében, hogy a közösségben való találkozás egy ilyen pandémiás időszakban is élvezetes legyen.

A következő IEC-közgyűlés szervezése már folyamatban van, 2022 őszén San Francisco ad majd otthont a rendezvénynek, melyről további információk az alábbi hivatkozáson érhetők el: https://www.ansi.org/usnc-iec/programs-activities/2022-general-meeting.

 

Nagy Gábor

2021. december

Kapcsolat

Nagy Gábor​

Szabványértékesítés

Vásároljon szabványt vagy szabvány jellegű dokumentumot!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!