40 éves az együttműködés az ISO és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség között

2021-ben lett 40 éve, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) és az ISO (Nemzetközi Szabványügyi Szervezet) aláírta együttműködési megállapodását. Az évforduló kapcsán mindkét szervezet igazgatója megerősítette együttműködési szándékát a nemzetközi szabványok kidolgozása terén, melyek révén biztosítani kívánják a nukleáris technológia biztonságos használatát.

Rafael Mariano Grossi, az IAEA főigazgatója elmondta, hogy bár a két szervezet igen különböző, a szabványok kidolgozásával kapcsolatban tevékenységeik kiegészítik egymást. 40 év közös munka már számottevő, ünneplésre okot adó időtartam. Lehetőséget ad az előretekintésre is – a továbbiakban is folytatják a közös munkát azért, hogy a szabványok célnak megfelelők legyenek, és a nukleáris energiát biztonságosan használják, akár például a daganatos megbetegedések gyógyításában, akár a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentésében.

Az ISO elnöke, Sergio Mujica kijelentette, hogy a két szervezet közötti együttműködés fontosabb, mint valaha. A szénhidrogén-alapú gazdaságról történő átállásban az atomenergiának kiemelt szerepe van a megújuló energiaforrások mellett. E technológia elterjesztésében az IAEA munkája és a nemzetközi szabványok alapvetőek.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szabványbizottságaiban lévő ISO-tagok közreműködnek az IAEA nukleáris biztonságról, hulladékkezelésről, szállítási biztonságról, valamint a vészhelyzeti készültségről és reagálásról szóló biztonsági szabványainak kidolgozásában és felülvizsgálatában. S hasonlóképpen, az IAEA szakértői részt vesznek az ISO atomenergiával, minőségirányítással, víz- és levegőminőséggel foglalkozó műszaki bizottságaiban. A szakértők például nemrégiben részt vettek az új nukleáris ellátási lánccal és az ivóvíz rádiumtartalmával kapcsolatos szabvány kidolgozásában.

A jövőben a két szervezet folytatja együttműködését a szabványokkal kapcsolatos munkákban, hogy az új technológiák és a releváns témák megjelenjenek szabványszinten is. A szabványok kidolgozásakor továbbra is kiemelt hangsúlyt fektetnek arra, hogy azok magas színvonalúak, célnak megfelelőek és felhasználóbarátak legyenek – így védve az embereket és a környezetet.

 

Zajdon Anna

2021. október

Kapcsolódó bizottságok

MSZT/MB 912 Atomenergetika

MSZT/MB 719 Ionizáló sugárzás elleni védelem

ISO/TC 85 Nukleáris energia, nukleáris technológia és sugárzásvédelem

Szabványértékesítés

Vásároljon szabványt vagy szabvány jellegű dokumentumot!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!