A Covid19 hatása az európai és a nemzetközi szabványosítás folyamataira

Sajnálatos módon a koronavírus továbbra is része maradt mindennapi életünknek, ezzel együtt a szabványosítás, a szabványalkotás folyamataiba is beépült. A napokban sajtóközleményben nyilatkozott az európai és a nemzetközi szabványügyi szervezetek vezetősége a kényszerintézkedések fenntartásáról, és ennek megfelelően az MSZT is hasonlóképp cselekszik.

A vírus okozta kihívások meglehetősen átalakították a tavalyi évben a szabványosítás menetét, az üzleti világ és az ipargazdaság egyéb ágazataihoz hasonlóan. Előtérbe kerültek a digitális technológiák, frissültek az informatikai eszközök, és sajnálatos módon megszűntek a személyes konzultációk, ülések.

A szabványosítás relatíve kedvező helyzetből tudta venni a nehézségeket, ugyanis a krízist megelőzően már legfrissebb stratégiájának része, sőt egyik prioritási eleme volt a digitális átállás. Munkánk része volt eddig is a számítógépes programokon keresztül megtartott egyeztetések és ülések lebonyolítása; most azonban csak ez a formája maradt meg a kommunikációnak, a személyes találkozások nem megoldhatók.

Többek között az ISO és a CEN/CENELEC igazgatósági ülései április végéig a közlemények alapján kizárólag virtuális formában lesznek megrendezve. A műszaki bizottsági ülések is e szerint folytatódnak, az üléseket továbbra is regisztrálni kell, formátumtól függetlenül az aktuális szervezet ülésnyilvántartó felületén.

A CEN/CENELEC Meeting Center (ülésközpont) is zárva tart a fenti időpontig, ülések szervezése nem lehetséges. Az újranyitásról legalább 1 hónappal az időpont előtt értesíteni fogjuk olvasóinkat.

Az MSZT is – a fentiekhez alkalmazkodva – egyes szolgáltatásait csökkentett üzemmódban működteti vagy szünetelteti, kérjük ezekről tájékozódjon a www.mszt.hu holnapról. Digitális szolgáltatásaink továbbra is a korábbiak szerint működnek, kérjük lehetőség szerint ezeket vegyék igénybe.

 

Krantz Domokos

2021. február

Kapcsolat

Krantz Domokos​

Szabványértékesítés

Vásároljon szabványt vagy szabvány jellegű dokumentumot!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!