Megjelent az MSZ 9721 szabványsorozat új kiadása

A 47/1999. (VIII. 4.) GM rendelettel hatályba léptetett Emelőgép Biztonsági Szabályzat időszakos vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései szerint a szerkezeti, valamint a fővizsgálatok módjára és gyakoriságára az emelőgépre vonatkozó nemzeti szabványt vagy a gyártó utasítását kell figyelembe venni. Az emelőgépek időszakos vizsgálatára vonatkozó MSZ 9721 szabványsorozatnak a műszaki fejlődés következtében szükségessé vált korszerűsítését az Országos Emelőgépes Egyesület támogatásával és külső szakértők bevonásával sikerült az MSZT/MB 315 Daruk, emelőgépek és elemeik nemzeti szabványosító műszaki bizottságnak elvégezni.

A szabványsorozat a műszakonkénti és a szerkezeti vizsgálatok, valamint a fővizsgálat tartalmára, a vizsgálati időközökre, a vizsgálatok módjára és biztonságára, továbbá a jegyzőkönyvre vonatkozó követelményeket tartalmaz.

A korábbi gyakorlattól eltérően e szabványsorozatnak az időszakos biztonsági felülvizsgálat nem tárgya, mert erre az Emelőgépek Biztonsági Szabályzata részletes utasítást ír elő.

Az új szabványok a korszerű emelőgépekre (pl. vezető nélkül is üzemeltethető targoncákra, az élettartamra tervezett emelőgépekre) is megfelelő előírásokat tartalmaznak. Ugyanakkor áttekinthetőbbé és kezelhetőbbé váltak azáltal, hogy a szerkezetüket sikerült egységesíteni. A szabványsorozat következő részei jelentek meg 2020. augusztus 1-jén:

MSZ 9721-1:2020 Emelőgépek időszakos vizsgálata. 1. rész: Általános előírások

MSZ 9721-2:2020 Emelőgépek időszakos vizsgálata. 2. rész: Híd- és bakdaruk időszakos vizsgálata

MSZ 9721-3:2020 Emelőgépek időszakos vizsgálata. 3. rész: Önjáró daruk és rakodódaruk időszakos vizsgálata

MSZ 9721-4:2020 Emelőgépek időszakos vizsgálata. 4. rész: Gépi hajtású emelőtargoncák időszakos vizsgálata

MSZ 9721-5:2020 Emelőgépek időszakos vizsgálata. 5. rész: A legfeljebb 0,15 m/s sebességű emelők. Körülkerített emelőberendezés, nem körülkerített személy-, teher- vagy személy-teher emelők időszakos vizsgálata

MSZ 9721-7:2020 Emelőgépek időszakos vizsgálata. 7. rész: Toronydaruk időszakos vizsgálata

MSZ 9721-8:2020 Emelőgépek időszakos vizsgálata. 8. rész: Mozgó munkaállványok időszakos vizsgálata

A szabványok megrendelhetők a megrendelőlapon. Az MSZ 9721-1:2020 megvásárlása esetén az MSZT 30% kedvezményt biztosít azok számára, akik az MSZ 9721-1:2018-at megvásárolták.

Szabó József

2020. augusztus

Kapcsolat

Szabó József​

Kapcsolódó bizottságok

MSZT/MB 315 Daruk, emelőgépek és elemeik

Szabványértékesítés

Vásároljon szabványt vagy szabvány jellegű dokumentumot!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!