A lélegeztetőgépek szabványai és a közösségi használatú maszk szabványa ingyen elérhetők

A koronavírus miatti veszélyhelyzetre való tekintettel, a megelőzés és a védekezés támogatása érdekében a Magyar Szabványügyi Testület korábbi sajtóközleménye szerint ingyenesen elérhetővé tette honlapján (ideiglenesen) az egészségügyi és a személyi védőeszközökhöz kapcsolódó nemzeti és nemzetközi szabványokat.

Az európai szabványügyi szervezetek igazgatóságai, felülvizsgálva az intézkedések hatékonyságát, úgy döntöttek, hogy ki kell terjeszteni a szabványok körét a lélegeztetőgépekkel kapcsolatos szabványokra is, ezzel elősegítve a gyártói kapacitások átrendezését és a nem megfelelő megoldások elkerülését.

Az MSZT is csatlakozott a fenti kezdeményezéshez, így a korábban közzétett, ingyenesen elérhető listát további 7 szabvánnyal bővítette. A szabványok elérhetőek elektronikusan az ismert úton. Az elérhető szabványok jegyzéke megtalálható az MSZT honlapjának „Hírek” rovatában.

Ezenfelül, az európai szabványügyi szervezetek, az Európai Bizottság kérésére, gyorsított eljárással kidolgoztak egy olyan dokumentumot, amely útmutatást ad a nem orvosi, közösségi használatú arcvédő maszkok gyártására, vizsgálatára és használatára. A CWA kidolgozásához csak azokat a tagokat hívták meg, amely tagoknál már létezett hasonló témájú elérhető dokumentum, így az MSZT is aktívan részt vett a fejlesztési munkában. Ez a dokumentum elsősorban a nemzeti dokumentumok összefoglalása, a megjelenést követően indulhat a továbbfejlesztési munka, hogy EN-ként vagy TS-ként is megjelenhessen már teljes konszenzusos formában.

A CWA 17553:2020 Community face coverings. Guide to minimum requirements, methods of testing and use elérhető az alábbi hivatkozáson, egyelőre angol nyelven:

ftp://ftp.cencenelec.eu/EN/ResearchInnovation/CWA/CWA17553_2020.pdf

 

Krantz Domokos

2020. július