Néhány kiemelten fontos érvényes jogszabály a levegővel kapcsolatban

2024. 04. 05.

A jogszabályi és egyéb követelmények azonosítása, illetve az ezzel kapcsolatos megfelelőség kiértékelése a környezetközpontú irányítási rendszerek fajsúlyos kérdésköre. Fontos, hogy mindig tudja a szervezet, hogy mely területen történtek változások, és milyen lépéseket kell tennie azért, hogy megfeleljen az elvárt követelményeknek. A változások nyomon követéséhez nyújt segítséget a tájékoztató dokumentum.

2023. évi XLVII. törvény

A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi egyezményhez kapcsolódóan a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról szóló jegyzőkönyv és az egyezmény Végrehajtó Testülete 2009/1., 2009/2. és 2009/3. számú határozatai kihirdetéséről

320/2023. (VII. 17.) Kormányrendelet

A jelentős térítésmentes kibocsátásiegység-kiosztásban részesülő létesítmény üzemeltetőjét érintő egyes veszélyhelyzeti szabályokról

268/2023. (VI. 29.) Kormányrendelet

A savasodás, az eutrofizáció és a talajközeli ózon csökkentéséről szóló 1999. évi jegyzőkönyvhöz kapcsolódó jegyzőkönyv-módosítások kihirdetéséről

2020. évi XLIV. törvény

A klímavédelemről

2020. évi CXV. törvény

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló 2007. évi LX. törvény, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény módosításáról

53/2017. (X. 18.) FM rendelet

A 140 kWth és annál nagyobb, de 50 MWth-nál kisebb teljes névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések működési feltételeiről és légszennyező anyagainak kibocsátási határértékeiről

2016. évi L. törvény

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Feleinek 21. Konferenciáján elfogadott Párizsi Megállapodás kihirdetéséről

1025/2016. (II. 9.) Kormányhatározat

A nagy tüzelőberendezések légszennyezőanyag kibocsátásának csökkentésére szolgáló Átmeneti Nemzeti Terv elfogadásáról

14/2015. (II. 10.) Kormányrendelet

A fluortartalmú üvegházhatású gázokkal és az ózonréteget lebontó anyagokkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről

278/2014. (XI. 14.) Kormányrendelet

Az üvegházhatású gázok kibocsátásával, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzeti jelentés tartalmáról és elkészítésének módjáról, az adatszolgáltatás rendjéről, illetve az adatszolgáltatási kötelezettség megszegése esetén fizetendő bírságról

53/2014. (XII. 13.) NFM rendelet

Az egyes folyékony tüzelő- és fűtőanyagok kéntartalmáról

26/2014. (III. 25.)

VM rendelet

Az egyes tevékenységek illékony szerves vegyület kibocsátásának korlátozásáról

110/2013. (XII. 4.) VM rendelet

Az 50 MWth és annál nagyobb teljes névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések működési feltételeiről és légszennyező anyagainak kibocsátási határértékeiről

80/2012. (XII. 28.) NFM rendelet

Az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos egyes tevékenységek igazgatási szolgáltatási díjáról és felügyeleti díjáról

410/2012. (XII. 28.) Kormányrendelet

Az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában való részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény végrehajtásának egyes szabályairól

2012. évi CCXVII. törvény

Az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről

145/2012. (VII. 3.) Kormányrendelet

A szén-dioxid geológiai tárolásáról

295/2012. (X. 16.) Kormányrendelet

Az üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatos hitelesítési tevékenységet végző szervezetek akkreditálásáról és nyilvántartásáról

118/2011. (XII. 15.) VM rendelet

A benzin tárolásából, elosztásából és töltőállomáson a gépjármű feltöltéséből származó illékony szerves vegyület (VOC) csökkentéséről

6/2011. (I. 14.)

VM rendelet

A levegőterheltségi szint és a helyhez kötött légszennyező források kibocsátásának vizsgálatával, ellenőrzésével, értékelésével kapcsolatos szabályokról

5/2011. (I. 14.)

VM rendelet

Egyes miniszteri rendeletek levegővédelemmel összefüggő módosításáról

4/2011. (I. 14.)

VM rendelet

A levegőterheltségi szint határértékeiről és a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről

2010. évi CXVII. törvény

A megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről

306/2010. (XII. 23.) Kormányrendelet

A levegő védelméről

8/2010. (III. 31.) KvVM rendelet

A légszennyezettségi agglomerációk és zónák kijelöléséről szóló 4/2002. (X. 7.) KvVM rendelet módosításáról

2007. évi

LX. törvény

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről

25/2006. (II. 3.) Kormányrendelet

Egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról

2004. évi CVIII. törvény

A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez kapcsolódó, a kénkibocsátások további csökkentéséről szóló, Oslóban, 1994. június 14-én elfogadott Jegyzőkönyv kihirdetéséről

12/2002. (III. 14.) GM-KöViM-KöM együttes rendelet

Az új személygépkocsik üzemanyag-gazdaságossági és szén-dioxid-kibocsátási adatainak közzétételéről

4/2002. (X. 7.)

KvVM rendelet

A légszennyezettségi agglomerációk és zónák kijelöléséről

17/1993. (VII. 1.) KHVM rendelet

Az egyes veszélyes tevékenységek biztonsági követelményeiről szóló szabályzatok kiadásáról

35/1990. (II. 28.)

MT rendelet

Az ózonréteget lebontó anyagokról szóló, Montreálban 1987. szeptember 16-án aláírt jegyzőkönyv kihirdetéséről

31/1990. (II. 16.)

MT rendelet

A sztratoszférikus ózonréteg védelméről szóló, Bécsben 1985. március 22. napján aláírt egyezmény kihirdetéséről

 

 

Irányítási rendszerek tanúsításával kapcsolatban, kérem, vegye fel a kapcsolatot
Kéki Zsuzsannával, az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezetőjével vagy
Szamosiné Dávid Izabellával, az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezető-helyettesével az alábbi elérhetőségen:
Tel: 06/1/4566-928 cert@mszt.hu

2024. április

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!

Tanúsítási szolgáltatásaink

Kérjen ajánlatot!