Okoseszközök a mezőgazdaságban

A világ népességének növekedésével az élelmezés egyre nagyobb kihívást jelent – egyre több jó minőségű élelmiszert kell előállítani hatékonyan, mindenki számára elérhető, fenntartható módon. A mezőgazdaságban is egyre elterjedtebbé válik az okoseszközök használata. A várakozások szerint ezek segítségével többet lehet majd termelni kevesebb erőforrás felhasználásával.

Az előnyök nemcsak a világ élelmezése, hanem a bolygónk védelme, valamint a gazdálkodók szempontjából is lényegesek. A klasszikus ellátási láncban a gazdálkodóval szemben a kereskedő gyakran előnyben van, mert az előbbi sokszor kevés információval rendelkezik a tekintetben, hogy a vásárló miként értékeli az árut. Az okosgazdálkodás az ellátási lánc összes szereplőjét összeköti, hatékony és igazságos információáramlást tesz lehetővé, mely kedvez a jobb döntések meghozatalában. Ezáltal egyensúly áll be a rendszerben, s a nyereség igazságosabban oszlik el a lánc szereplői között.

Ha a gazdálkodó visszajelzést kap az ellátási lánc valamelyik résztvevőjétől, pl. a feldolgozótól vagy a fogyasztótól, akkor lehetősége van ennek alapján változtatni, így növelni terméke értékét. A felmerülő igényeknek való megfelelés létfontosságú a gazdálkodó számára, hogy sikeres legyen.

Az okosgazdálkodás a termékeredet igazolását is elősegítheti, mivel az információ az egész ellátási láncban elérhető és ellenőrizhető. Ez érintheti az élelmiszer biztonságosságát (a termék nem tartalmaz ártalmas vegyszert), a származás helyét, de akár információt adhat az állattartás módjáról vagy az alkalmazott környezetvédelmi módszerekről, eszközökről is.

Az okoseszközök segítségével a gazdálkodó jobban megértheti az olyan lényeges tényezők, mint a víz, topográfia, vegetáció és talajtípus szerepét. Ezáltal a gazda ezeket az (erő)forrásokat sokkal jobban tudja használni, ráadásul környezetvédő és gazdaságilag fenntartható módon. Ezenkívül figyelemmel tudja kísérni termékei minőségét és mennyiségét, s időben tud reagálni, ha változtatni vagy beavatkozni szükséges a körülmények változása okán. Műholdas felvételekkel például korábban felfedezhetők a termést sújtó betegségek, mint kézi ellenőrző módszerrel, így a gazda hamarabb be tud avatkozni a termés védelme érdekében, ami anyagi, illetve ellátásbiztonsági szempontból egyaránt lényeges.

Az automatizáció segítségével a gazda kevesebb erőforrás befektetésével (idő, pénz, nyersanyag) többet termelhet. Vetéskor és trágyázáskor például az okoseszközök használatával a pontos és szükséges mennyiségű vetőmagot vagy trágyát szórja ki a talaj termékenysége, sótartalma, nedvessége, illetve egyéb paraméterek ismeretében. Egy másik példa az öntözés, amikor nagy segítséget nyújtanak ezek az eszközök. Más szempontból is fontos szerepe van az okoseszközöknek – megkönnyíthetik a termékértékesítést egy kistermelő számára – egy tejgazdálkodó például akár a napi tejmennyiség függvényében tud vevőt találni az eladni kívánt tejre.

A kor emberének egyre fontosabb, hogy tudja, honnan származik az élelmiszer, amelyet elfogyaszt, tehát a termékek nyomonkövethetősége és eredetük körülményei is fontos szempontokká léptek elő. Az okoseszközök használatával ezeknek az igényeknek is meg lehet felelni.

 

Forrás: https://www.iso.org/news/ref2799.html

 

Zajdon Anna

2022. augusztus

Kapcsolat

Csík Gabriella​

Kapcsolódó bizottságok

ISO/IEC JTC 1/SC 41 Dolgok internete és digitális ikrek

ISO/TC 23 Mezőgazdasági és erdészeti traktorok és gépek

ISO/TC 34 Élelmiszerek

ISO/TC 93 Keményítő (beleértve a származékokat és a melléktermékeket)

ISO/TC 154 Kereskedelmi, ipari és adminisztrációs eljárások, adatkezelések, dokumentációk

ISO/TC 190 Talajminőség

ISO/TC 184 Ipari automatizálási rendszerek

ISO/TC 207 Környezetközpontú irányítás

ISO/TC 211 Térinformatika

ISO/TC 268 Fenntartható városok és közösségek

ISO/TC 274 Fény és világítás

ISO/TC 281 Finombuborék-technológia

ISO/TC 282 Víz újrahasznosítása

ISO/TC 293 Takarmánygépek

ISO/TC 299 Robotika

ISO/TC 315 A hűtési lánc logisztikája

ISO/TC 323 Körforgásos gazdaság

ISO/TC 326 Élelmiszeripari felhasználású gépek

ISO/TC 331 Biodiverzitás

ISO/CASCO Megfelelőségértékelés

ISO/COPOLCO Fogyasztóvédelmi Kollégium

Szabványértékesítés

Vásároljon szabványt vagy szabvány jellegű dokumentumot!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!