Globális megközelítés az e-hulladék elleni küzdelemben

A London Design Museum ghánai kiállítása – A Hulladék Kora (Waste Age) állandó kiállítás részeként – az e-hulladék problémájának központi kérdését célozta meg, melynek ötletgazdája Ibrahim Mahama. A kiállítást a COP26 klímakonferenciával egy időben nyitották meg.

Ibrahim Mahama installációja egy falat képező régi televíziókészülékeket sorakoztat föl, amelyek a világ legnagyobb e-hulladék-telepeiről mutatnak képsorokat. Állítólag pl. a ghánai főváros évente több millió tonna e-hulladékot „dolgoz fel”, melynek során a munkások, akik gyakran iskoláskorú gyermekek, felgyújtják a hulladékot és az égést követően visszamaradt rezet és más nemesfémet összegyűjtik. Ennek következtében nagyon magas a talaj ólomtartalma, valamint a vízben lévő mérgező vegyületek mennyisége – az ott élők számára nagyon nagy egészségügyi kockázatot jelentve.

Egyértelmű tehát, hogy a fejlődő országokban az e-hulladékok okozta károkat meg kell állítani, de mivel az ilyen jellegű hulladékok mennyisége világszerte óriási, ezért azok elhelyezése továbbra is gondot fog okozni.

A Global E-waste Monitor szerint 2019-ben 53,6 millió tonna elektromos és elektronikus hulladék keletkezett, és előrejelzések szerint, ha a hulladéktermelés jelenlegi üteme folytatódik, 2030-ra ez a szám 74,7 millió tonnára emelkedik majd.

Az IEC jelezte, hogy egy új, e-hulladékokat célzó projekt elősegítheti az e-hulladékok szisztematikus, fenntartható kezelését. E célok között szerepel:

  • újrahasználat/újrafeldolgozás, mely által csökkenthető az ártalmatlanításra kerülő e-hulladék-mennyiség;
  • a nem megfelelő ártalmatlanítás megakadályozása;
  • az olyan szolgáltatók szállítmányai átvételének megakadályozása, akik nem a szabványok vagy azokkal egyenértékű követelmények szerint járnak el.

Mivel az e-hulladék nem áll meg a nemzeti vagy regionális határoknál, az e-hulladékok kezelésére és újrahasználatára/újrafeldolgozására nemzetközi megközelítésre van szükség”.

/Mr. Dworak/

Forrás: https://www.iec.ch/blog/global-approach-combatting-e-waste

Csík Gabriella

Éliás Gábor

2022. február

Kapcsolat

Csík Gabriella​

Kapcsolódó bizottságok

 

MSZT/MCS 703 Hulladék és hulladékgazdálkodás

IEC/TC 111 Villamos és elektronikus gyártmányok és rendszerek környezet(védelmi) szabványosítása

Szabványértékesítés

Vásároljon szabványt vagy szabvány jellegű dokumentumot!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!