Pezsgőfürdők követelményei

2023. március 1-jén megjelent az MSZ EN 12764:2015+A1:2019 Egészségügyi berendezések. Pezsgőfürdők előírásai szabvány magyar nyelvű változata, amelyet a Magyar Szabványügyi Testület MSZT/MB 133 Egészségügyi berendezések nemzeti szabványosító műszaki bizottsága dolgozott ki részben MSZT-önköltségre, részben pályázati forrásból.

E dokumentum az MSZ EN 12764:2015 helyébe lép.

Jakuzzi, pezsgőfürdő, masszázsmedence. Ezeket a kifejezéseket a köznyelv gyakran szinonimaként használja, pedig valójában mind a három mást takar. A szakemberek úgy vélik, hogy az egyiptomiak használtak először a történelem folyamán pezsgőfürdőt terápiás célokra Kr.e. 2000 körül. Ám csupán a görögök és rómaiak esetében találtak arra utaló bizonyítékokat, hogy az ásvány- és termálvizek gyógyító hatásait is kiaknázták. [Forrás]

A szabvány meghatározása szerint a pezsgőfürdő teljesen összeszerelt egység, amely fürdőkádból, víz- és/vagy levegőkeverő berendezésből és a kapcsolódó elektromos rendszerből áll.

A szabvány azoknak a pezsgőfürdőknek a jellemzőit írja le, amelyek névleges feszültsége az egyfázisú készülékek esetében legfeljebb 250 V és más készülékek esetében 480 V, amelyeket beltérben, háztartási felhasználásra szerelnek fel és amelyeket a gyártó utasításainak megfelelően személyes higiéniai célra használnak. Az ilyen pezsgőfürdőket teljesen felszerelt, független egységként vizsgálják és szállítják, és minden használat után kiürítik.

A szabvány felhívja az alkalmazók figyelmét arra, hogy a mozgásukban korlátozott, idős vagy fogyatékkal élőknek különös gonddal kell eljárniuk a pezsgőfürdők használatakor, kisgyermekek pedig felügyelet nélkül nem használhatják a pezsgőfürdőt., A pezsgőfürdők további biztonsági szempontjaira (kivéve kisgyermekek és lassan mozgó/gyenge idős emberek vagy fogyatékkal élők általi használatot) az MSZ EN 60335-2-60 vonatkozik.

A pezsgőfürdőknek meg kell felelniük az MSZ EN 232 követelményeinek, kivéve, ha a gyártó különleges lefolyót és/vagy szívó/túlfolyó szerelvényt biztosít, és alá kell vetni őket a szabvány 5.2–5.6. szakaszában meghatározott vizsgálati sorozatnak.

A jellemzők, amelyeket meg kell vizsgálni: hőmérséklettel szembeni ellenállás, védelem a hajszálak visszatartására, visszamaradó víz, tisztíthatóság, a tisztíthatóság tartóssága, nyomásállóság, tömítettség.

Ha van európai szabvány a különleges anyagokból gyártott kádak teljesítményére vonatkozóan, az ilyen anyagokból készült pezsgőfürdőknek is meg kell felelniük az adott szabvány jellemzőinek.

A szabvány előírja, hogy minden pezsgőfürdőhöz csatolni kell a szakember számára a telepítéshez szükséges információkat tartalmazó nyomtatott utasításokat, hasonlóképpen minden pezsgőfürdőhöz mellékelni kell a felhasználó számára a felhasználáshoz szükséges információkat tartalmazó nyomtatott dokumentációt.

A szabvány A melléklete az üzembe helyezés vizsgálatát ismerteti, a ZA melléklete pedig az európai szabvány kapcsolatát a 305/2011/EU rendelettel. E melléklet a szabványban leírt, vizsgált jellemzők közül alapvető jellemzőként a védelmet a hajszálak visszatartására, a tisztíthatóságot és a tartósságot jelöli meg. Továbbá felsorolja a pezsgőfürdők teljesítményállandóságának értékelési és ellenőrzési (AVCP) 4-es rendszere szerinti feladatait.

Szendy Csabáné

2023. március

Kapcsolódó bizottságok

MSZT/MB 133 Egészségügyi berendezések

CEN/TC 163 Egészségügyi berendezések

Szabványértékesítés

Vásároljon szabványt vagy szabvány jellegű dokumentumot!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!