Budapesten tartotta ülését az ISO/TC 267 Létesítménygazdálkodás műszaki bizottság WG 1 és WG 2 munkacsoportja

2016. március 3-án és 4-én Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) adott helyet az ISO/TC 267 WG 1 „Szakkifejezések és meghatározásuk" és WG 2 „Létesítménygazdálkodási megállapodások" munkacsoportok ülésének. Mindkét munkacsoportban magyar szakértők is részt vesznek a szabványosítási munkában, a WG 2-ben a BFKH részéről László Miklós, aki egyben a magyar tükörbizottság elnöke is, a WG 1-ben a Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetség (HFMS) részéről Czerny József. Az ülést a BFKH és a HFMS szponzorálta. A vendégek nagyon elégedettek voltak az ülés megrendezésével, az informatikai támogatással (WebEx) és a vendéglátással.

A közös megnyitón az MSZT részéről Krantz Domokos főosztályvezető-helyettes mondott köszöntő beszédet. A házigazdák és a munkacsoportok vezetői részéről elhangzott megnyitók után elkezdődött a 2 napig tartó érdemi munka.

A WG 1 napirendjén az ISO/DIS 18480-1 (későbbi ISO/DIS 41011), WG 2-ben az ISO/DIS 18480-2 (későbbi ISO/DIS 41012) szavazása során kapott hozzászólások megbeszélése volt a fő téma. A munkacsoportok megvitatták az észrevételeket és döntöttek azok szabványba való beépítéséről.

A WG 1 munkacsoport az ISO/TC 267 glasgow-i döntése alapján egy úgynevezett műszaki jelentést (Technical Report, TR) dolgozott ki „Facility Management. Scope, key concepts, requirements and benefits" munkacímmel, amely összefoglalja mindazokat az ismereteket, amelyek terjedelmi okokból a két szabványban már nem kaphattak helyet. A WG 1 munkacsoport budapesti ülésén áttekintette és feldolgozta a TR-re beérkezett észrevételeket is.

A munkacsoportok véglegesítették a júniusi melbourne-i ISO/TC 267 ülésre a két szabvány és a TR szövegét. A két új ISO-szabvány és a TR megjelenése 2016 végére várható.

Az MSZT/MB 267 Létesítmény- és vagyongazdálkodás nemzeti szabványosító műszaki bizottság 2013-ban alakult, jelenleg négy szervezet a tagja. Tevékenységi köre az elmúlt évben bővült a vagyongazdálkodással. 2015 júliusában a bizottság komoly szakmai egyeztetés és részbeni anyagi támogatás után a következő szabványok magyar nyelvű megjelenését tette lehetővé:

MSZ ISO 55000:2015 Vagyongazdálkodás. Áttekintés, alapelvek és terminológia
MSZ ISO 55001:2015 Vagyongazdálkodás. Irányítási rendszerek. Követelmények
MSZ ISO 55002:2015 Vagyongazdálkodás. Irányítási rendszerek. Irányelvek az ISO 55001 alkalmazásához

A szabványok kapcsán Czerny József irányításával a Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetség a HFMS Szabadegyetem keretében szabványismertető szemináriumot és workshopot rendezett 2015. november 18-án. A rendezvényen a szabványokról és a szabványosításról Szabó József főosztályvezető (MSZT) tartott előadást. Az MSZ ISO 55000-es szabványcsaládot Dunay András, az MSZT/MB 267 Létesítmény- és vagyongazdálkodás tagja mutatta be, a vagyongazdálkodás, eszközgazdálkodás, létesítménygazdálkodás összefüggéseit pedig László Miklós, az MSZT/MB 267 elnöke tárta fel.
Zárásul, a Mennyire jó a vagyongazdálkodásunk? című workshop során a résztvevők egy az MSZ ISO 55000 szabványcsalád alapján készült egyszerűsített érettségi profil felhasználásával felmérhették saját szervezetük helyzetét, azonosíthatták azokat a tényezőket,  amiben még fejlődniük kell azért, hogy megfeleljenek a szabvány követelményeinek.

A szabványok megrendelhetők és megvásárolhatók az MSZT Szabványboltjában vagy megrendelhetők a kiado@mszt.hu e-mail-címen a Megrendelőlap kitöltésével.

2016. április
Czimer Gáborné (szabvtit@mszt.hu)