Beköszöntött a fesztiválszezon!

(Környezet)Tudatosság és fenntartható fejlődés a szervezett eseményeken is!

Magyarországon is, mint a fejlődő térségek legtöbbjében minden év nyarán számos fesztivál és programsorozat kerül megrendezésre, akár zenei, kulturális, akár gasztronómiai rendezvényekről legyen is szó.

Ezek a programok túl azon, hogy folyamatosan évről évre megújulnak mind a zenei palettát, mind pedig a rendezvényeken igénybe vehető szolgáltatásokat tekintve –, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a fesztiválok szervezéséhez és megteremtéséhez bizonyos erőforrásokra van szükség.
Az ilyen és ehhez hasonló rendezvények óriási tömeget mozgatnak meg, éppen ezért még inkább ügyelnünk kell a környezetünkre ható káros tényezők minimalizálására, s végső soron a természet megóvására.

A közelmúltban a nagyszabású rendezvények kapcsán is kiszámíthatóvá vált, hogy milyen mértékben vesszük igénybe a minket körülvevő természeti erőforrásokat. Ökológiai lábnyomunk értékelése tehát kiemelt tényező lett a különféle rendezvények, események lebonyolítása során.  

Erre kínál kezelési stratégiát az ISO 20121 Esemény fenntarthatóságának irányítási rendszerei. Követelmények és alkalmazási útmutató nemzetközi szabvány, amely meghatározza az esemény fenntarthatóságának irányítási rendszereire vonatkozó követelményeket és a legjobb gyakorlat (best practice) fényében útmutatást ad a fent említett rendezvények környezettudatos szervezésének megfelelő irányítására. Ezen felül segítségül szolgál a vállalati fejlesztési politika megvalósításához, fenntartásához és javításához.

A szabvány a nagyszabású rendezvényeken túl bármilyen szervezett eseményre alkalmazható.

Kinek lehet hasznos az ISO 20121 szabvány?
Bármely rendezvényszervezésben részt vevő és azt szabályzó cégnek, például:

  • program- és rendezvényszervező cégeknek;
  • állvány- és standépítő cégeknek;
  • logisztikai szolgáltatóknak;
  • közlekedési vállalatoknak, stb.

Forrás: http://www.iso.org/iso/home/standards/management-standards/iso20121.htm

A szabvány magyar nyelvű bevezetésével kapcsolatban, illetve további információkért kérjük, keresse munkatársainkat az alábbi elérhetőségen:
szabvtit@mszt.hu

A szabvány megvásárolható az MSZT Szabványboltjában vagy megrendelhető a kiado@mszt.hu e-mail címen a Megrendelőlap kitöltésével.

2015. július