Aranyoklevél kiadása a Tűzállótechnika Kft. részére

A Magyar Szabványügyi Testület ügyvezető igazgatója 2018 májusában a TŰZÁLLÓTECHNIKA Kft. részére aranyoklevelet adományozott minőségirányítással kapcsolatos elkötelezettségének elismeréseként. Aranyoklevelet azok a szervezetek kaphatnak, amelyek irányítási rendszerüket kiválóan és eredményesen működtetik, fejlesztik, valamint tanúsítványukat 12 éven keresztül tartják fenn a Magyar Szabványügyi Testületnél.

A szervezetet 1990-ben alapították magyar magánszemélyek. Fő tevékenységi körükhöz tartozik az ipari kemencék, kazánok, hulladékégető művek, illetve egyéb hőtechnikai berendezések építése, átépítése, javítása és karbantartása, valamint az ezekhez tartozó acélszerkezetek, tűzállófalazatok gyártása, szerelése, helyszíni telepítése. Működési területükön belül foglalkoznak ipari létesítmények (pl. alumíniumolvasztó- és öntősorok, alumíniumipari kemencék, hőkezelő kemencék, homogenizáló kemencék, öntőkemencék, forgókemencék, pihentető-hőtartó kemencék) tervezésével, generálkivitelezésével, technológiai szerelésével is. Vevői körük mára kiterjed az egész ország területére, sőt több külföldi projektben is részt vettek, amelynek köszönhetően nemzetközi szinten is komoly elismerést szereztek. Munkatársaik széles körű ismeretekkel és nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek.

A cég már 1998-ban tanúsíttatta minőségirányítási rendszerét, amelyet azóta is eredményesen, magas színvonalon tartanak fenn és folyamatosan törekednek annak fejlesztésére. Az irányítási rendszer fejlesztéseinek köszönhetően, az idén áprilisban lefolytatott okiratmegújító eljárásuk során, sikeresen áttértek az MSZ EN ISO 9001:2015 szabványra.

Az MSZT ezúton is gratulál a TŰZÁLLÓTECHNIKA Kft. vezetőinek és munkatársainak, és további eredményes munkát kíván a minőségirányítási rendszer működtetéséhez és fejlesztéséhez.


Az Aranyoklevél


Források:

  1. 2018. évi auditjelentés
  2. Tűzállótechnika Kft weboldala: https://tuzallotechnika.hu/

Irányítási rendszerek tanúsításával kapcsolatban kérem, vegye fel a kapcsolatot Kéki Zsuzsannával a Tanúsítási Titkárság főosztályvezetőjével vagy Szamosiné Dávid Izabellával a Tanúsítási Titkárság főosztályvezető-helyettesével az alábbi elérhetőségen:
Tel: 06/1/4566-928 cert@mszt.hu

2018. június