A szabvány mint szimfónia

A szabvány olyan, mint egy szimfónia, amelyet több ember együttes összehangolt munkájának eredményeként kap a hallgatóság, szabványok esetén a felhasználók. A hangszereken játszóknak/a gazdaság szereplőinek összhangban kell „játszaniuk" egy egységes „élvezhető/használható mű" kialakításában. A szabványok elkészítésében koordináló szerepe van a szabványosító szervezeteknek, hiszen mint egy karmester próbál, egy mindenki számára elfogadható hangzást biztosító szimfóniát komponálni. A végeredményhez szükség van az előadásban/a kidolgozásában részt vevő zenekari tagokra/szakértőkre, akik nélkül nem szólalhatna meg/nem készülhetne el a kívánt mű/dokumentum a megfelelő minőségben.

A szakértők műszaki bizottságo(ka)t alkotva felelnek egy-egy szakterületért. A folyamat egy olyan igény megjelenésével kezdődik, amely illeszkedik a piaci szükségletekhez. Ezt követően üléseken és/vagy szavazásokkal dől el egy-egy munkaanyag további sorsa.

A szabvány munkaanyagától/fordításától a Szabványügyi Közlönyben való kiadásig a kidolgozás általában 4-6 hónap – 1,5 év. Ez természetesen függ a bevezetés módjától, a részt vevő szakértőktől, a szakterülettől stb. A szabványok kiadásához konszenzus szükséges. Gyorsabb kiadás többek között az úgynevezett előszabványokkal oldható meg, az európai CEN/TS, CEN/TR szabvány jellegű dokumentumok mintájára.

Nemzeti szabványok kidolgozásának főbb lépései

Amennyiben a szabványosítás felkeltette érdeklődését és szeretne abban tevékenyen részt venni, kérem, jelezze szándékát a szabvtit@mszt.hu e-mail-címen.

Forrás: ISO-honlap

Csík Gabriella
2017. november 27.