Az ISO-ról általában

A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (International Organization for Standardization), rövid nevén az ISO, a második világháborút követően, 1947. február 23-án kezdte meg tevékenységét. Létrehozását "az ipari szabványok nemzetközi koordinálása és egységesítésének elősegítése" céljából 25 ország nemzeti szabványosítással foglalkozó képviselői határozták el Londonban. A szervezet rövid neve, az ISO, minden nyelven ugyanaz, mert az nem a teljes név valamely nyelvű változatának kezdőbetűiből állt össze, hanem a görög isos szóból származtatták, amelynek jelentése egyenlő.

Az új szervezetet demokratikus alapokon hozták létre. Valamennyi ISO tag egy szavazattal rendelkezik. Ezek a szavazatok egyenértékűek, függetlenül attól, hogy az adott ország milyen méretű és milyen erős a gazdasága, mekkora szerepet játszik a világpiacon, mekkora súlya van a világkereskedelemben.

Az ISO-nak minden belépő országból egy tagja lehet. Tekintettel arra, hogy az ISO nem kormányzati szervezet, ez a tag nem az adott ország kormánya, hanem a szabványosítással megbízott intézménye. Hazánkat az ISO-ban a Magyar Szabványügyi Testület, az MSZT képviseli.

Az ISO-rendszer működésképtelenné válna, ha tagtestületei nem rendelkeznének erős nemzeti szabványosítási háttérrel, ha évről évre nem terjesztenének elő több ezer - nemzeti konszenzuson alapuló - nemzetközi szabványjavaslatot, ha nem biztosítanák szakértőik aktív részvételét az ISO munkájában, és ha a decentralizált szervezetben nem vállalnák a műszaki bizottságok működtetését, minden anyagi és szakmai vonzatukkal együtt. A különböző szakterületek nemzetközi szabványait ui. műszaki bizottságok dolgozzák ki, amelyek titkársági teendőit különböző tagországok látják el.

Magyarország is kiveszi részét az ISO-ban folyó szakmai munkából, miután ellátja az élelmezési termékek szabványosítását végző műszaki bizottság (ISO/TC 34 "Food products"), továbbá annak a gabonafélék és hüvelyesek szakterületet átfogó albizottságának (ISO/TC 34/SC 4 "Cereals and pulses") titkársági feladatait.

Az ISO szabványokat a piac igényére, azoknak az ipari, műszaki és kereskedelmi szektoroknak a szakértői dolgozzák ki, amelyek az adott szabvány létrehozásának szükségességét felvetették. A munkához gyakran csatlakoznak kormányzati, hatósági, vizsgáló testületi, akadémiai, vásárlói képviseleti csoportok vagy más testületek. Ilyen módon az ISO szabványok az érdekelt felek között létrejött nemzetközi műszaki megállapodások, amelyek lehetővé teszik a technológiák világméretű egyeztetését. Az ISO fő tevékenysége ezeknek a nemzetközi konszenzusoknak a kialakítása.

Az ISO nem tesz erőfeszítéseket arra, hogy szabványait a tagországok alkalmazzák, az teljes mértékben önkéntes. Ennek ellenére az ISO szabványok egy részét - elsősorban azokat, amelyek egészségügyi, biztonsági vagy környezeti kérdésekkel foglalkoznak - számos ország beépítette szabályozási rendszerébe, vagy jogszabályaiban hivatkozik rájuk, mint műszaki alapokra. Ezeknek az ISO anyagoknak az átvétele azonban az adott országok kormányainak vagy hatóságainak szabad döntése alapján történik.

Az ISO önmaga nem állapít meg szabályokat, nem alkot törvényeket, mint ahogy annak ellenőrzésével sem foglalkozik, hogy a szabványait felhasználók, az azokban lefektetett követelményeknek megfelelően járnak-e el vagy sem. Ez az értékelő ellenőrzés a hatóságok feladata akkor, ha az ISO szabványokat beépítették a jogszabályokba, minden más esetben pedig a gyártók és vásárlóik saját ügye. A megfelelőség független vizsgálatára és tanúsítására szakosodtak a különböző auditáló testületek, amelyek ezt a szolgáltatást vagy hatósági felhatalmazás alapján, vagy kereskedelmi tevékenységként végzik, azzal a céllal, hogy a szállítók és ügyfeleik között a bizalom kiépüljön. Ezzel kapcsolatosan az ISO csupán annyit tesz, hogy irányelveket dolgoz ki annak elősegítésére, hogy a megfelelőséget ellenőrző tevékenység és a munkát végző szervezetek működése következetes és egységes legyen a világon mindenütt.

A ma már 148 tagtestülettel rendelkező ISO, a nemzetközi szervezetek között kiemelkedő helyet foglal el. Szabványait világszerte széles körben alkalmazzák. Elismertségét feddhetetlenségének és semlegességének köszönheti.

Jelenleg az ISO-nak 189 működő műszaki bizottsága van. A következő tagországok vezetnek nagyobb számban titkárságokat:

USA (ANSI) 31
Németország (DIN) 29
Egyesült Királyság (BSI) 24
Franciaország (AFNOR) 18
Japán (JISC) 11
Svédország (SIS) 10
Kanada (SCC) 8

A volt szocialista országok közül Oroszország 3, Lengyelország 2, Ukrajna és Magyarország pedig 1-1 titkárságot visz.

Az ISO jelenleg működő 527 albizottsági titkárságát nagyobb számban vállaló tagországok listájának első öt tagja a fentivel megegyező, csupán a lista második fele más. Svájc és Hollandia megelőzi Svédországot, Kanada pedig 12 titkárságával nem került fel a listára:

USA (ANSI) 93
Németország (DIN) 93
Egyesült Királyság (BSI) 73
Franciaország (AFNOR) 60
Japán (JISC) 30
Svájc (SNV) 16
Hollandia (NEN) 15
Ausztrália (SA) 14
Olaszország (UNI) 14
Svédország (SIS) 14

A volt szocialista országok közül Oroszország 12, Lengyelország 3, a Cseh Köztársaság, Magyarország és Szlovákia 1-1 albizottsági titkárságot lát el.

Becslések szerint az év minden munkanapján 12-15 ISO műszaki szakértői csoport ülésezik és végzi aktuális szabvány-kidolgozási munkáját szerte a világon. Ennek eredményeként 1947 óta az ISO több mint 14 000 nemzetközi szabványt publikált, köztük az ISO 9 000-es és az ISO 14 000-es szabványcsaládokat, amelyeket a minőség és a környezet irányítására eddig 160 országban mintegy 600 000 szervezet alkalmazott.
Az ISO szabványok kedvező hatása ma már az élet minden területén érezhető. A nemzetközi konszenzusok alapján végzett egységesítések megkönnyítették a már meglévő technológiák átvételét, és fontos szerepet játszanak az új technológiák kifejlesztésében is, amellett, hogy számos olyan mindennapi problémát szüntettek meg, amelyek korábban sok fejfájást okoztak a gyártóknak és a vásárlóknak egyaránt. Így például:

a mennyiségekre és egységeikre vonatkozó nemzetközi szabványok jelentősen egyszerűsítették az életünket;
a teheráru-konténerek méreteinek szabványosítása lényegesen gyorsabbá és olcsóbbá tette a nemzetközi kereskedelmet;
a figyelmeztető és információs szimbólumok szabványosítása révén megoldódott az érzékeny vagy veszélyes szállítmányok felismerése a különböző nyelveket beszélő kezelőszemélyzet számára, így nemcsak gyorsabbá, de biztonságosabbá is vált a különböző nyelvterületek közötti áruszállítás;
a vizsgálati módszerek szabványosítása lehetővé teszi a termékek érdemi összehasonlítását, megfelelőségük ellenőrzését, továbbá fontos szerepet játszik a kibocsátott szennyezések (kémiai, zaj, vibrációs stb.) mérésében.