Sikeres új élelmiszer-biztonsági irányításirendszer-tanúsítási eljárás a PAPACK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél

A PAPACK Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot, rövidített nevén Papack Kft.-t 1994. március 1-jén alapította három magyar magánszemély. Kezdetben fűszer- és ételízesítő-gyártással foglalkoztak a kereskedelmi tevékenység mellett, azonban az évek során a tevékenységi körüket folyamatosan bővítették. A Kft. 1997-ben vásárolta meg a jelenlegi telephelyét, a jelentős átalakítások után irodaház és raktárrendszer került kialakításra.

A szervezet legfőbb célja, hogy partnereit és a fogyasztókat a legjobb, állandó minőségű, valamint a hatályos előírásoknak mindenben megfelelő termékekkel lássák el. Ennek érdekében a Társaság először bevezette az élelmiszer-higiénia területén a HACCP-rendszert, amelyre alapozva 2005 márciusában kialakította az ISO 9001 szerinti minőségirányítási rendszerét, amelyet azóta folyamatosan fenntart és tanúsíttat a Magyar Szabványügyi Testületnél.

 

Annak érdekében, hogy még erősebb legyen a partnerek bizalma a cég termékei iránt és megnöveljék a vállalat működési hatékonyságát, 2021-ben integrálták a meglévő MSZ EN ISO 9001:2015 tanúsított minőségirányítási rendszerhez (MIR) az MSZ EN ISO 22000:2018 szerinti élelmiszer-biztonsági irányítási rendszert (ÉBIR).

A Magyar Szabványügyi Testület az integrált irányítási rendszer auditját (MIR-okirat-megújító, ÉBIR-tanúsítási) két szakaszban, egy jól felkészült és kompetens auditorral folytatta le. A tanúsítási audit I. szakaszában a szervezet lehetővé tette a Nemzeti Akkreditáló Hatóság (NAH) képviselőjének részvételét, ezzel hozzájárulva az MSZT akkreditációjának fenntartásához. Az auditcsoport munkáját, észrevételeit a szervezet hasznosnak ítélte és elfogadta.

 Az auditor erősségként az alábbi megállapításokat rögzítette:

  • személyes részvételen alapuló vezetői elkötelezettség,
  • folyamatos és magas színvonalú infrastruktúra-fejlesztés,
  • a folyamatok szabályozottsága, megfelelő végrehajtása és irányítása,
  • a vezetőségi átvizsgálások alapos előkészítése és végrehajtása,
  • magas szintű és eredményes termékfejlesztés,
  • részletesen kidolgozott Élelmiszerbiztonsági kézikönyv,
  • a dokumentált információ kezelése,
  • a reklamációkezelés alapossága, dokumentáltsága.

 

A szervezet integrált irányítási rendszerének alkalmazási területe:

 

Fűszerkeverékek és adalékanyagok gyártása, csomagolása és kereskedelme, élelmiszer nagy- és kiskereskedelem, folyékony szószok és marinádok gyártása, csomagolása és kereskedelme, fűszerkeverékek és adalékanyag-keverékek kifejlesztése.

 

Az auditor javaslata alapján az MSZT pozitív döntést hozott a tanúsítási és okirat-megújító audit kapcsán a nemzeti MSZT-, és a nemzetközi IQNET-tanúsítványok kiadására vonatkozólag.

Az MSZT ezúton is gratulál a Papack Kft. vezetőinek és munkavállalóinak a sikeres audithoz, további eredményes munkát kíván az integrált irányítási rendszer működtetéséhez és fejlesztéséhez.

Források:

  1. 2022. évi auditjelentések
  2. A cég honlapja: https://papack.eu/
  3. A cég kézikönyve

 

 

Irányítási rendszerek tanúsításával kapcsolatban kérem, vegye fel a kapcsolatot
Kéki Zsuzsannával, az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezetőjével vagy
Szamosiné Dávid Izabellával, az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezető-helyettesével az alábbi elérhetőségen:
Tel: 06/1/4566-928 cert@mszt.hu

 

2022. április

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!

Tanúsítási szolgáltatásaink

Kérjen ajánlatot!