Szép magyar eredmények a 21. JQA Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzversenyen

A JQA japán tanúsító szervezet a svájci székhelyű IQNET Nemzetközi Tanúsító Hálózattal közösen – hagyományt teremtve – 2020-ban huszonegyedik alkalommal hirdette meg a Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzversenyt a 7–15 éves korosztály számára, az UNICEF Tokyo Iroda támogatásával. A verseny célja a gyermekek nevelése a környezet szeretetére és védelmére. A verseny magyarországi meghirdetésében és promotálásában a Magyar Szabványügyi Testület – az IQNET teljes jogú tagjaként – ahogy minden évben, így 2020-ban és a 2021-ben is örömmel működött közre.

A Covid–19 több országból érkező levelek fogadásában nehézségeket okozott, ezért a jelentkezési határidőt egy évvel meghosszabbították, 2021 májusáig. Félő volt, hogy a jelenlegi bizonytalanságot hordozó járványhelyzet hatással lesz a jelentkezésekre, de végül majdnem ugyanannyi kérelem érkezett be, mint a pandémiát megelőző években.

A versenyre 80 országból és régióból történt regisztrálás, összesen 14 689 pályamunkával. Magyarországról is évről évre egyre több rajzpályázat érkezik be a japán versenyirodához, idén 479 db rajzzal a negyedik legtöbb rajzpályázatot benyújtott ország lettünk.

„A gyerekek rajzai – nemzeti vagy kulturális különbségektől függetlenül – azt a vágyat tükrözik, hogy családjuk, állataik, növényeik és a világ élőlényei semmiben ne szenvedjenek hiányt. A rajzok megnyitják a nemzetek közötti határokat: még ha nem is értjük egymás nyelvét, üzenetük lehetővé teszi számunkra, hogy felismerjük, küldetésünk már a jelenben is továbbadni ezt a gazdag és bőséges Földet a következő generációknak.”

(Kobayashi Noriaki, elnök
Japan Quality Assurance Organization)

 

A 21. JQA Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzverseny döntőjét (a zsűrizést) 2021. július 1-én tartották.

Azok a rajzok, amelyek a legjobban kifejezték a rajzverseny témáját (Földünk 2030-ban), díjazásra kerültek a szigorú és tisztességes zsűrizési folyamat eredményeképpen.

Örömmel közöljük, hogy az idei díjazottak között ismét több magyar gyermek is szerepel.

A nemzetközi szekció első helyezettjei között négy magyar kislányt (6, 8, 11 és 13 évesek) köszönthetünk, a nemzetközi szekció említésre méltó kategóriájában pedig díjazták két 9 éves, magyar kislány, valamint egy 16 éves magyar fiú rajzát is. Az eredményekről és a nyertes munkákról bővebben a következő oldalon olvashatnak:

https://childrens-drawing.com/drawing/pic/21_booklet.pdf

Szívből gratulálunk minden nyertesnek!

Magyar Szabványügyi Testület

 

Forrás: https://childrens-drawing.com/en

 

Irányítási rendszerek tanúsításával kapcsolatban kérem, vegye fel a kapcsolatot
Kéki Zsuzsannával, az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezetőjével vagy
Szamosiné Dávid Izabellával, az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezető-helyettesével az alábbi elérhetőségen:
Tel: 06/1/4566-928 cert@mszt.hu

 

2021. szeptember

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!

Tanúsítási szolgáltatásaink

Kérjen ajánlatot!