Sikeres információbiztonság-irányítási és üzletmenet-folytonossági integrált irányítási rendszer auditja a LOXON SOLUTIONS Zrt.-nél

A LOXON SOLUTIONS Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.-t 2000-ben alapították fiatal banki szakértők. A társaság alapértéke az üzleti és a technológiai innováció erős képessége. A cég alapítóinak világos elképzelése volt, hogy a vállalat termékportfólióját úgy építsék fel, hogy lefedjék a hitelezés és a kockázatkezelés minden szempontját.

A LOXON Zrt. ügyfélkörében jelentős növekedést ért el, amellyel a kockázatkezelési és hitelezési szoftverek piacának vezető szolgáltatójává vált Közép- és Kelet-Európa, valamint a FÁK (Független Államok Közössége) országaiban, továbbá 2007 óta aktívan építi ügyfélkörét a MEA-régióban is (Közel-Kelet és Afrika). Mára a cég termékeit és szolgáltatásait több mint 25 országban alkalmazzák, ügyfélbázisa ezekben az országokban magában foglalja a nagy nemzetközi bankcsoportok tagjait, valamint a regionális és helyi bankokat is.

A fentiek biztosítása céljából az eddig is eredményesen működtetett és az MSZT által tanúsított                    MSZ ISO/IEC 27001:2014 szabvány szerinti információbiztonság-irányítási rendszerébe integrálták az MSZ EN ISO 22301:2020 szabvány szerinti üzletmenet-folytonossági irányítási rendszert, amelyet a Magyar Szabványügyi Testületnél elsőként tanúsíttattak.

Az MSZT Tanúsítási Titkársága két szakaszban, két jól felkészült auditorral végezte el az üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer tanúsítási, valamint az információbiztonság-irányítási rendszer okirat-megújító auditját. Az auditcsoport munkáját, észrevételeit a szervezet hasznosnak ítélte és elfogadta.

Az üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer alkalmazási területe:

A Társaság működési, üzleti és informatikai folyamatai folytonosságának biztosítása.

Az információbiztonság-irányítási rendszer alkalmazási területe:

Szoftvertervezés, -fejlesztés, -támogatás, kapcsolódó banki, üzleti tanácsadás; a fejlesztett szoftverek forráskódjának, valamint a fejlesztési, bevezetési, támogatási, tanácsadási folyamatok során megismert ügyféloldali know-how, továbbá a folyamatok és az üzleti dokumentumok információbiztonságának biztosítása.

Az audit során az auditorok erősségként az alábbiakat emelték ki: 

  •  erős és jól megfogalmazott vezetői elkötelezettség;
  •  jól kommunikálható és könnyen megérthető célok;
  •  redundáns, jól átgondolt informatikai rendszer;
  •  szabályos időközönként információbiztonsági bejárás a területen;
  •  az egyes munkafolyamatok dokumentáltsága, a folyamatok közötti elhatárolás;
  •  be- és kilépési pontok jól átgondolt vizuális biztonsági elemekkel való védelme;
  •  a folyamatos biztonságtudatosság növelését szem előtt tartva az új szemlélet adaptálása.

Az auditorok javaslata alapján 2020 áprilisában az MSZT pozitív döntést hozott a nemzeti MSZT- és a nemzetközi IQNet-tanúsítványok kiadására vonatkozólag.

Az MSZT ezúton is gratulál a LOXON Zrt. vezetőinek és munkavállalóinak a sikeres audithoz, további eredményes munkát kíván az irányítási rendszer működtetéséhez és fejlesztéséhez.

Források:

  1. 2020. évi auditjelentés
  2. A cég honlapja: https://www.loxon.eu/en/
  3. A cég kézikönyve

 

Irányítási rendszerek tanúsításával kapcsolatban kérem, vegye fel a kapcsolatot
Kéki Zsuzsannával, az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezetőjével vagy
Szamosiné Dávid Izabellával, az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezető-helyettesével az alábbi elérhetőségen:
Tel: 06/1/4566-928 cert@mszt.hu

 

2020. május

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!

Tanúsítási szolgáltatásaink

Kérjen ajánlatot!