2019 szeptemberében megjelent új, módosított környezetvédelemmel kapcsolatos jogszabályok

A jogszabályi és egyéb követelmények azonosítása, illetve az ezzel kapcsolatos megfelelőség kiértékelése a környezetközpontú irányítási rendszerek fajsúlyos kérdésköre. Fontos, hogy mindig tudja a szervezet, hogy mely területen történtek változások és milyen lépéseket kell tennie azért, hogy megfeleljen az elvárt követelményeknek. A változások nyomon követéséhez az alábbi tájékoztató anyaggal kívánunk segítséget nyújtani.

2019 szeptemberében a következő környezetvédelemmel kapcsolatos új jogszabályok jelentek meg:

36/2019. (IX. 20.) ITM rendelet

egyes közlekedési és környezetvédelmi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról, valamint a nem közúti mozgó gépekbe építendő belső égésű motorok gáznemű és részecskékből álló szennyezőanyag-kibocsátásának korlátozásáról szóló 75/2005. (IX. 29.) GKM-KvVM együttes rendelet hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2019. 10. 21.

 

216/2019. (IX. 5.) Korm. rendelet

a veszélyes folyadékok vagy olvadékok tárolótartályainak, tárolólétesítményeinek műszaki-biztonsági hatósági felügyeletéről

Hatályos: 2019. 11. 04.

 

31/2019. (IX. 5.) ITM rendelet

a veszélyes folyadékok vagy olvadékok tárolótartályainak, tárolólétesítményeinek műszaki biztonsági követelményeiről, hatósági felügyeletéről szóló 1/2016. (I. 5.) NGM rendelet módosításáról

Hatályos: 2019. 11. 04.

 

2019 szeptemberében a következő környezetvédelemmel kapcsolatos jogszabályt módosították:

1/2016. (I. 5.) NGM rendelet

a veszélyes folyadékok vagy olvadékok tárolótartályainak, tárolólétesítményeinek műszaki biztonsági követelményeiről, hatósági felügyeletéről

Módosítja: 216/2019. (IX. 5.) Korm. r.

Hatályos: 2019. 11. 04.

Módosítja: 31/2019. (IX. 5.) ITM r.

Hatályos: 2019. 11. 04.

 

 

Irányítási rendszerek tanúsításával kapcsolatban kérem, vegye fel a kapcsolatot
Kéki Zsuzsannával az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezetőjével vagy
Szamosiné Dávid Izabellával az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezető-helyettesével az alábbi elérhetőségen:
Tel.: 06-1-4566-928 cert@mszt.hu

2019. október

Tanúsítási szolgáltatások

Tekintse meg szolgáltatásainkat!

Kapcsolat

1082 Budapest Horváth Mihály tér 1.
Telefon: (+36)-1-456-6928
E-mail: cert@mszt.hu

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!