Ez évben is szép magyar eredmények születtek a 20. JQA Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzversenyen

A JQA japán tanúsító szervezet a svájci székhelyű IQNet Nemzetközi Tanúsító Hálózattal közösen – hagyományt teremtve – ebben az évben immár huszadik alkalommal hirdette meg a Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzversenyt a 7–15 éves korosztály számára, az UNICEF Tokyo Iroda támogatásával. A verseny célja a gyermekek nevelése a környezet szeretetére és védelmére. A verseny magyarországi meghirdetésében és promotálásában a Magyar Szabványügyi Testület – az IQNet teljes jogú tagjaként – ahogy minden évben, így idén januárban is örömmel működött közre.

Ez évben 88 országból és régióból történt regisztrálás, összesen 12 984 pályamunkával. Magyarországról is évről évre egyre több rajzpályázat érkezik be a japán versenyirodához, legutóbb is a negyedik legtöbb rajzpályázatot benyújtott ország lettünk 785 db rajzzal.

A gyermekek képzelettel és művészi érzékenységgel teli képeket készítettek a Föld teremtményeiről és az őket körülvevő környezetről. A képek különleges üzenetet hordoznak a globális, határokon átívelő környezetről, hátterükben a különféle kultúrák és nyelvek közötti különbségekkel. Ezek közül néhány ártatlan és spontán rajz, mások erősen átitatottak szülőföldjük levegőjével, némelyek pedig erőteljes üzenetet közvetítenek a széles közönség felé.

A 20. JQA Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajzverseny döntőjét (a zsűrizést) 2019. június 20-án tartották.

Azok a rajzok, amelyek a legjobban kifejezték a rajzverseny két témáját ("Jövőnk és a Föld", illetve „A Föld, amit szeretek”), díjazásra kerültek a szigorú és tisztességes zsűrizési folyamat eredményeképpen.

Örömmel közöljük, hogy az idei díjazottak között ismét több magyar gyermek is szerepel.

A nemzetközi szekció első helyezettjei között egy 10 éves magyar kislányt köszönthetünk. A nemzetközi szekció említésre méltó kategóriájában pedig díjazták egy 9 éves, egy 11 éves és egy 14 éves magyar kislány, valamint egy 12 éves magyar fiú rajzát is. Az eredményekről és a nyertes munkákról bővebben a következő oldalon olvashatnak:

https://childrens-drawing.com/drawing/pic/20_booklet.pdf

 

Szívből gratulálunk minden nyertesnek!

Magyar Szabványügyi Testület

 

Forrás: https://childrens-drawing.com/en

Irányítási rendszerek tanúsításával kapcsolatban kérem, vegye fel a kapcsolatot Kéki Zsuzsannával az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezetőjével vagy Szamosiné Dávid Izabellával az MSZT Tanúsítási Titkárság főosztályvezető-helyettesével az alábbi elérhetőségen: Tel: 06/1/4566-928 cert@mszt.hu

 

2019. augusztus

Tanúsítási szolgáltatások

Tekintse meg szolgáltatásainkat!

Kapcsolat

1082 Budapest Horváth Mihály tér 1.
Telefon: (+36)-1-456-6928
E-mail: cert@mszt.hu

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön elsőként legfontosabb híreinkről, eseményeinkről!