Informatika. Szolgáltatásirányítás
MSZ ISO/IEC 20000-1:2007 szerinti tanúsítás
Az információtechnológia folyamatos terjedésével és fejlődésével mind az informatikai infrastruktúra, mind az informatikai rendszerek egyre mélyebben épülnek be a vállalatok, intézmények működésébe.
Ma azt tapasztaljuk, hogy azok a szervezetek, akik el akarják érni az informatikai rendszerek és az infrastruktúra minél hatékonyabb működtetését és fejlesztését, érdeklődnek használható, bevált gyakorlatok iránt és nem csak részeiben, hanem teljes összefüggésében alkalmazni akarják. Az IT-szolgáltatókra állandó nyomás nehezedik, hogy egyre jobb minőségű szolgáltatást nyújtsanak a lehető legalacsonyabb költségek mellett. Mivel a legtöbb szervezet IT-költségvetésének közel 50%-a az IT szolgáltatások irányítási folyamataival kapcsolatos célszerűnek látszik egy magyar Informatika. Szolgáltatásirányítás szabvány létrehozása/kiadása.
A nemzetközi szabvány, illetve az alapját képező IT Infrastructure Library (ITIL) meghatározó módszertanná vált az informatikai infrastruktúra és informatikai szolgáltatások irányítása területén.
Megjelentetését éppen az indokolta, hogy az IT szolgáltatási szakma fogalomkészlete és annak értelmezése egységes legyen, és minél jobban összhangban legyen a nemzetközileg is elfogadott és bevált szemléletmóddal és gyakorlattal.
Az IT szolgáltatásirányítás célja:
. Az informatika szolgáltatásait hozzá kell rendelni a jelen és jövő üzleti vevői igényeihez.
. Folyamatosan fejleszteni kell a nyújtott informatikai szolgáltatások minőségét.
. Optimalizálni kell a szolgáltatások hosszú távú költségeit.
A hatékony szolgáltatásirányítás az ügyfélkiszolgálás és az ügyfél elégedettség magas szintjét biztosítja, továbbá folyamatosan javítani tudja az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások minőségét - legyenek azok akár belső, akár külső ügyfelek.
Ajánljuk azoknak a szerveteknek akik:
- pályáztatni kívánnak szolgáltatásaikra;
- egységes megközelítést igényelnek valamilyen ellátási lánc összes szolgáltatójától;
- összemérni szeretnék IT-szolgáltatásuk irányítását más szervezetekével;
- egy független felmérés alapjaként;
- szolgáltatásaikat és a szolgáltatásminőséget kívánják fejleszteni.
Az ISO/IEC 20000-1 szabvány az irányítási rendszer követelményeivel, a szolgáltatásirányítás (beleértve az új vagy megváltozottat is) tervezésével és végrehajtásával, a rendszerek kapacitásával, a változtatások alkalmával szükséges szolgáltatási szintekkel, a pénzügyi költségtervezéssel, információvédelem irányítása, az üzleti kapcsolatok és a szállítók kezelésével, incidens és a problémakezelés megoldásával, a szoftverek kezelésével és elosztásával foglalkozik. Az ISO/IEC 20000-1 egy egységes folyamatalapú megközelítés elterjedését kívánja elősegíteni. Az ISO/IEC 20000 szabványsorozat nagy és kis szervezetekre egyaránt vonatkozik.
Az ISO/IEC 20000-1 szabvány szerinti tanúsítás lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy:
- felmérjék képességeiket menedzselt IT szolgáltatások nyújtásában, szolgáltatási szintjük megfelelő mérésében és teljesítményük megfelelő értékelésében,
- összehangolják az IT-szolgáltatásokat az üzletvitel és az ügyfelek igényeivel,
- csökkentésék a működési kockázatokat,
- elősegíti a szerződéses és pályázati követelményeknek való megfelelést,
- bizonyítja az IT szolgáltatások minőséget és értéket teremt,
- költségmegtakarítást jelent a vállalatok számára,
- segítheti a termelékenység növekedését,
- javítja az ügyfélszolgálat színvonalát,
- lehetőséget biztosít az IT szolgáltatások és minőségük folyamatos és hatékony fejlesztésére.
Az MSZT jól képzett auditorai és szakértői felkészültek a szabvány alapján való tanúsításra. Lehetséges a már meglévő ISO 9001 és ISO/IEC 27001 rendszerek az ISO/IEC 20000 - 1 szabvánnyal való összehangolása is. A két, három rendszer együttes, integrált tanúsításával is partnereink rendelkezésére állunk.
Mit kell tennie, ha ügyfelünk szeretne lenni?
Ha érdekli cégünk ajánlata, a mellékelt elérhetőségeken minden információt megkap tanúsítási menedzsereinktől, illetve egyértelmű elhatározása esetén töltse le az ajánlatkérő lapunkat, majd juttassa el hozzánk. Mi örömmel üdvözöljük ügyfeleink között, és válaszul egy testre szabott ajánlatot küldünk.